Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Karamellás tortácska

2014.05.18

Igazi kalóriabomba, ebből következően sajnos nagyon finom

Érdekes, hogy bár a töltelék alapját a datolya adja, mégsem lesz igazán datolyaízű a töltelék: az édes-karamelles íz dominál.

 

Hozzávalók a tésztához:

20 dkg vaj

22 dkg liszt

10 dkg barnacukor

csipet vanília

1 tojássárgája

 

Töltelék:

25 dkg datolya, kimagozva

2 dl tej

1 csipet vanília

1 tojás

7,5 dkg őrölt mandula

7,5 dkg finomliszt

1 teáskanálnyi szódabikarbóna

10 dkg barnacukor

2 evőkanál méz

5 dkg vaj

 

Karamellszósz:

20 dkg barnacukor

2 dl tejszín

5 dkg vaj

 

Először a töltelékhez a datolyát a tejbe teszem, felforralom, majd félreteszem.

 

Tészta: késes robotgépben először a vajat és a lisztet dolgozom össze morzsássá, majd a többi hozzávalóval készre keverem. Hat részre osztom, lisztezett munkalapon kinyújtom és kibélelek vele 6 kicsi piteformát. 20-30 percre hűtőbe teszem.

 

A karamellás szósz hozzávalóit kis lábosba teszem, összeolvasztom, majd 5 percig forralom.

 

Töltelék: a tejes datolyát villával kicsit pürésítem, majd az összes hozzávalót beleteszem és mixerrel krémesítem.

 

A tésztákat kiveszem a hűtőből, villával megszurkálom és 200 fokos sütőben 15 percig sütöm (érdemes vaksütéssel készíteni, hogy megmaradjon a tészta formája: ehhez sütőpapírt kell tenni a tésztára, azt megszórni babbal vagy lencsével és így meg a tészta a sütőbe. Így nem fog felpúposodni a tészta. A sütési idő letelte után a babot és a papírt eltávolítjuk).

Az elősütött tészták belsejét megkenem egy kanálnyi karamellszósszal, majd elosztom bennük a tölteléket és további 15-20 perc alatt, 160 fokra mérsékelt hőmérsékleten megsütöm.

 

Legjobb langyosan tálalni, egy gombóc vaníliafagyival, és a karamelles szósszal meglocsolva.

 

 

karamellastorta.jpeg

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.