Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Lucskos káposzta - egyszerű egytálétel

2013.01.19

Egy nagyon egyszerű ételt mutatok most: kevés vele a munka, csak fel kell tenni és miközben fő, lehet takarítani vagy újságot olvasni

 

Előkészület: egy kétkilós káposztának kb. a harmadrészét vékonyan felszeleteltem; egy fej hagymát felkockáztam, három gerezd fokhagymát felszeleteltem, és a csontos oldalasból levágtam hat szeletet.

 

Elkészítés:

Egy nagy lábosban, kevés forró olajon elősütöttem a húsokat. Nem kell sokáig sütni, csak annyira, hogy egy kis színt kapjon. A lábosban visszamaradt pörzsanyag pedig remekül fogja ízesíteni majd az étel szaftját.

 

p1190142.sjpg.jpg

 

A hús kivettem, és a maradék olajban átpirítottam a káposztát, hagymát és fokhagymát. Ment is vissza a hús, majd öntöttem hozzá egy pohár száraz fehérbort és egy kis vizet. Fűszerek: 2-3 babérlevél, só, őrölt bors és néhány szemes bors is, köménymag és 1-2 borókabogyó.

 

p1190147s.jpg

 

 Lefedve, kis lángon puhára főztem, majd kevés rántással vékonyan berántottam.

Tálaláskor kevés tejföl és friss petrezselyem került rá.

 

p1190159s.jpg

Legközelebb a víz helyett sűrű paradicsomlevet öntök rá, és így egy lábosban fog elkészülni a paradicsomos káposzta sült oldalassal.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.