Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Töltött szőlőlevél citrommártással

2009.05.27

Mi, magyarok talán kissé idegenkedünk a szőlőlevél fogyasztásától, de én, miután egyszer kipróbáltam ezt a receptet, minden tavasszal elkészítem, Azért ilyenkor, mert ehhez a recepthez leginkább a zsenge szőlőlevelek jók. Nem állítom, hogy ez az eredeti görög recept, nem is emlékszem már, honnan származik. A citromos mártás tökéletes kiegészítő a tekercsekhez.

  

p1140525s.jpg

 

Kb. negyven darab szőlőlevélre lesz szükségünk. Egy nagy lábosban vizet forralok, és egy percre beleteszem a szőlőleveleket, majd leszűröm és lecsepegtetem.

 Töltelék: fél kiló darált hús, 1 fej apróra vágott hagyma, fél csésze rizs, 1 tojás, 2 evőkanál aprított mentalevél, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál aprított petrezselyemzöld, 4 evőkanál citromlé, csipet só. (A friss mentalevél nagyon finom ízt ad neki, nem lesz „rágógumi”-ízű a töltelék  ).

 

A töltelék hozzávalóit összegyúrom, kb. egy evőkanálnyit ráteszek egy levélre és feltekerem. Egy széles lábosban felolvasztok 5 dkg vajat, ráterítek néhány szőlőlevelet, majd a tekercseket szépen egymás mellé fektetve ráteszem. Felöntöm annyi húslevessel, hogy egy ujjnyira ellepje, majd kis lángon, lefedve megfőzöm.

 

Mártás:

Egy tojás fehérjét habbá verem, hozzáadok egy kanál vizet és a tojás sárgáját, elkeverem.

4 evőkanál citromléhez egy teáskanálnyi keményítőt keverek, és ezt is a tojásos keverékhez adom. Majd a szőlőlevél főzővízéből apránként adagolok hozzá, folyamatosan kevergetve, míg közepes sűrűségű mártást kapok. Tipp: Ha mégsem sűrűsödne be a mártás, akkor a keveréket egy lábosba átöntve melegítem a tűzhelyen, közben habverővel keverem. Így egy-két perc alatt besűrűsödik.

  

p1140520s.jpgp1140521s.jpg

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.