Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Zöldséges minipizza levelestésztával

2010.08.13

Az úgy kezdődött, hogy volt otthon egy megkezdett csomag levelestészta (az a fajta, ami már ki van sodorva), egy megkezdett doboz mascarpone, egy kis salátacukkini, paradicsom, és kellett volna valamit kezdeni velük … így született ez a gyors vacsora.

Kép

 

Először egy kis serpenyőben 1 fej, karikára vágott lilahagymát megpirítottam, majd kivettem, félretettem. Ment a helyére a felkarikázott cukkini, néhány percig azt is pirítottam, majd félretettem.

A sütőt közben 180 fokra bekapcsoltam.

A mascarponét sóval, borssal és egy kis gerezd összezúzott fokhagymával elkevertem (Szerintem tejfölt is lehetne a mascarpone helyett használni, de nekem most éppen ez volt itthon).

A tésztalapokat kockára vágtam, lisztezett sütőlapra tettem. Megkentem a fűszeres sajtkrémmel, rápakoltam a hagymát, cukkinit, szórtam rá egy kis bazsalikomlevelet, és a tetejére néhány karika friss paradicsom került.

Kép

Pici sóval és friss borssal megszórtam, és betettem az előmelegített sütőbe. Kb. 15 perc után kevés reszelt sajtot szórtam rá, majd készre sütöttem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Minipizza

(Szemi, 2010.11.10 19:23)

Én is, én is! :))

carpi.

(oldalas, 2010.11.10 14:26)

Nagyon ötletes. Gratulálok. :D