Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Piri-piri csirke

2012.04.22

Ez a csirke attól lenne piri-piri, hogy a mártásba egy ilyen nevű csípős paprikát is kellene tenni. Mivel viszont annyira nem bírom az erős paprikát, én azt kihagytam belőle.

A sima sült csirkét nagyon feldobja ez a szósz, érdemes kipróbálni.

 

p1160072s.jpg

 

Hozzávalók:

6 db csirke felsőcomb

 

A mártáshoz:

1 kis fej lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

1 maréknyi friss bazsalikom

1 teáskanál őrölt pirospaprika

1 citrom reszelt héja

fél citrom leve

1 evőkanál Worchester szósz

2 evőkanál fehérborecet

só, bors

és aki szereti csípősen, az tegyen bele egy chilipaprikát is.

 

A csirkecombokat a csont mentén bevágom, és ahol vastagabb húsa, ott is bemetszem kicsit. Olivaolajjal bedörzsölöm, picit megsózom és felforrósított grillserpenyőbe teszem, bőrös felével lefelé. Ha a bőre pirosra sült – kb. öt perc – átfordítom és így is sütöm még nagyjából öt percig.

Eközben a mártás hozzávalóit turmixban pépesre zúzom és egy kis tepsibe öntöm (a tepsi éppen akkora legyen, hogy a combok majd egymás mellett elférjenek benne). Erre a mártás ágyra szedem át az elősütött combokat úgy, hogy a bőrös felük legyen felfelé. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütöm.

Forrás: Jamie Oliver

 

p1160068s.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.