Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Sörös marharagu

2013.03.17

A marhapörkölt nagyon finom, de nem lehetne most inkább valami mást főzni? És a munka se legyen több vele, sőt, inkább kevesebb?

Ez a ragu tökéletesen megfelel ezeknek a kívánalmaknak, és tényleg nincs vele sok tennivaló – még galuskát sem kell szaggatni J

 

80-90 dkg marharostélyos, 2 cm-es kockákra vágva

3 nagy fej hagyma, felkarikázva

3 gerezd fokhagyma, felszeletelve

10 dkg vaj

3 dl Guinness sör

3 dl húsleves

1 púpozott evőkanál liszt

1 teáskanál kakukkfű

1 teáskanál borecet

1 evőkanál barnacukor

2 babérlevél

4 zellerszár, 2-3 cm-es darabokra vágva

1 bagett, felkarikázva

1 evőkanál mustár

 

p1190299s.jpg

Egy nagy serpenyőben 4 dkg vajat felolvasztok, és közepes lángon 10-12 percig dinsztelem a hagymát, az utolsó percben hozzáteszem a fokhagymát is. A párolt hagymát átöntöm egy tálba, majd megint teszek egy kis vajat a serpenyőbe és kis adagokban elősütöm benne a marhahúst, amit előtte sóval és borssal megfűszereztem. Amikor az egész adaggal végzek, az összes húst visszateszem a serpenyőbe és rászórom a lisztet. Kevergetve átpirítom, majd beleteszem a hagymát, beleöntöm a húslevest, a sört, az ecetet, cukrot, babérlevelet és a kakukkfüvet. Felforralom, majd átöntöm egy tepsibe és 180 fokra előmelegített sütőben másfél óráig sütöm.

Közben a mustárt összekeverem 2 dkg vajjal, és megkenem vele a karikára vágott bagetteket.

A ragut kiveszem a sütőből, beleteszem a zellert is (közben megkóstolom, hogy van-e elég só benne), és a tetejére pakolom a bagettkarikákat. Még fél óráig sütöm, hogy a bagett szép aranyszínű legyen.

Tipp: Valószínűleg bármilyen sörből finom lehet ez az étel, de Guinness-szel az igazi!

 

p1190302s.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.