Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Húsvéti zsemlék - Hot cross buns

2013.03.26

Gyakran nézegetek angol receptújságokat, -honlapokat, és ezeken találkoztam már pár éve ezzel a tipikus húsvéti zsemlével. Mivel inkább a brióshoz hasonlít (édes), mint a szokványos zsemléhez, ezért mindig továbbléptem. Idén azonban úgy döntöttem, kipróbálom, és egyáltalán nem bántam meg! Finom lett, foszlós, és nem is túl édes: egy jó vajjal vagy dzsemmel megkenve éppen úgy ízlik, mint egy szelet finom sonkával.

A keresztény hagyományok szerint egyébként ezt a zsemlét a nagyhéten kell fogyasztani, húshagyó keddtől kezdődően, szóval egy napot késtem a sütéssel, de sebaj J

Nem nagy kunszt elkészíteni, de több időt számolj rá, mint a szokásos zsemlére, mert többször kell keleszteni. A legnehezebb része nekem a keresztecskék felrajzolása volt, kicsit nehezen boldogultam a csirízszerű tésztával J

Hozzávalók 12 nagy zsemléhez:

p1190380s.jpg

 

50 dkg kenyérliszt

3 dl tej

5 dkg olvasztott vaj

2,5 dkg friss élesztő (vagy egy 7 grammos csomag porélesztő)

7 dkg cukor

1 tojás

1 teáskanál só

5 dkg mazsola

5 dkg kandírozott citrushéj, apróra vágva

1 késhegyni őrölt fahéj

1 késhegyni őrölt gyömbér

1 narancs reszelt héja

A keresztekhez: 7 dkg liszt, 6 evőkanál víz

A kenéshez: 1 evőkanál baracklekvár

1. A tejet meglangyosítom, beleteszem a cukrot és az élesztőt, meleg helyen felfuttatom.

2. A lisztet, olvasztott vajat, sót, felvert tojást és a felfuttatott élesztőt a robotgép dagasztótáljába teszem, és alaposan megdagasztom. Kissé ragacsosabb lesz a tészta, mint amikor kenyeret készítek.

3. A tálat letakarom, és 1 óráig kelesztem, majd beleteszem a mazsolát, kandírozott gyümölcsöt, fahéjat, gyömbért és a narancs reszelt héját. Kézzel néhány mozdulattal beledolgozom, majd további egy órát kelesztem.

4. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítom, és 12 részre osztom; zsemléket formázok és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. Újabb egy óráig pihentetem, a duplájára fognak nőni.

5. Közben összekeverem a lisztet a vízzel, egy zacskóba töltöm, és levágom a sarkát: csak egy pici lyuk legyen. A megkelt zsemlékre kereszt alakban  rányomom a lisztes keveréket.

6. 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt szép barnára sütöm őket.

7. A baracklekvárt kevés vízzel felmelegítem, majd vékonyan átkenem a frissen sült zsemlék tetejét.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.