Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Fácánmell vargányamártással

2017.10.10

Ez egy gyorsan elkészíthető vadétel, ügyelni kell rá, hogy a fácánmellet nem szabad sokáig főzni, mert nagyon száraz lesz. Mindenképpen vargányát vagy más karakteres erdei gombát javasolok hozzá.

img_4716.jpg

Hozzávalók:

6 db fácánmellfilé

3 dkg szárított vargánya

2 dl forró víz

1 kis fej hagyma, felaprítva

2 dl húsleves

kakukkfű, rozmaring

2 csapott teáskanál keményítő

étolaj

A szárított gombákat 2 dl forró vízbe áztatom legalább fél órára, majd kiveszem és a levet nem öntöm ki!!! A nagyobb gombaszeleteket kisebbre vágom.

Egy serpenyőben 3 evőkanál olajon a besózott melleket elősütöm (mindkét oldalát nagyjából egy percig), majd kiveszem és félreteszem. A maradék olajon (szükség esetén pótlom) a hagymát megpirítom, felöntöm a húslevessel és a gomba áztatólevével. Felforralom, visszateszem bele a melleket, beleteszem a gombát, ízlés szerint sózom, kakukkfűvel/rozmaringgal ízesítem. Lefedve, kis lángon készre párolom – ez legfeljebb 20 perc. Ezután a keményítőt vízzel elkeverem és kicsit sűrítem vele a rántást.

Fűszeres sült édesburgonyával tálaltam.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.