Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Francia hagymatorta

2010.04.23

Christophe, a TV Paprika francia szakácsa olyan csábító ételeket főz, hogy összefut a nyál a számban! Ezt a receptet is tőle lestem, de lehet, hogy nem egészen így csinálta, mert nem jegyzeteltem, csak emlékezetből főztem.

Kép

 

Hozzávalók a tésztához:

20 dkg liszt

10 dkg hideg vaj

1-2 kanál jéghideg víz

 

A töltelékhez:

5-6 fej közepes méretű hagyma

1 gerezd fokhagyma

4-5 dkg húsos szalonna

fél dl száraz fehérbor

2 tojás

1 pohár tejföl (kb. 2 dl)

só, bors, kakukkfű,

olivaolaj és vaj

 

A lisztet és vajat gyors mozdulatokkal (vagy késes robotgépben) tésztává állítom össze, ha túl morzsás, néhány kanál vizet teszek hozzá. Hűtőben legalább fél óráig pihentetem.

Közben a hagymát vékony szeletekre, a szalonnát kis kockákra vágom.

Kevés olivaolajon a szalonna zsírját kiolvasztom, majd a megsült kockákat kiszedem és félreteszem.

A maradék zsiradékba teszek egy nagyobb darab vajat (kb. 3 dekányit), majd a hagymát és az összezúzott fokhagymát közepes lángon, kevergetve megdinsztelem (kb. 10 perc). Öntök rá egy kis bort (szerintem ezt Christophe nem tette ), elforralom, majd ízesítem sóval, borssal és kakukkfűvel.

A tűzről levéve belekeverem a szalonnakockákat, a lazán felvert tojást és a tejfölt.

A tésztát kinyújtom, peremes piteformába simítom, és villával jól megszúrkálom. 170 fokon 15 percig elősütöm, majd kiveszem, beleöntöm a hagymás tölteléket, és további 15-20 perc alatt készre sütöm.

Kép

 

Zöldsalátával tálalva nagyon finom!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ildiko53719@gmail.com

(ildi, 2012.08.04 22:37)

hagymatorta