Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kelbomba

2012.02.08

Először úgy terveztem, hogy töltött keltekercseket készítek: a blansírozott levelekbe töltöm a husit és szépen feltekerem. De a kellevelek túl puhák lettek (pedig tényleg csak rövid ideig pároltam őket), könnyen elszakadtak, így át kellett kicsit variálnom az eredeti elképzelést.

Így még egyszerűbb is lett az étel elkészítése.

p1150736s.jpg

 

Hozzávalók 2 bombához:

12-14 nagyobb kelkáposztalevél

20 dkg darált hús

1 sárgarépa (kb. 5-6 dekás), kis kockákra vágva

8 dkg bulgur

1 kis fej hagyma, felaprítva

1 gerezd fokhagyma, felaprítva

1 evőkanálnyi aprított petrezselyemzöld

 

A kelleveleket sós, köménymagos vízben pár perc alatt megpárolom, majd szűrőben lecsepegtetem.

A bulgurt és a répát szintén sós vízben puhára főzöm, és szintén leszűröm. Gyorsan megpuhul, figyelni kell, nehogy túlfőjön.

A hagymát megdinsztelem, ráteszem a darált húst, a fokhagymát és sóval, borssal fűszerezve lefedve megpárolom (kb. 10 perc.) Ezután belekeverem a bulgurt, a répát és a petrezselyemzöldet is.

Két félgömb alakú tálkát kibélelek levelekkel (nem baj, ha kicsit túllógnak a levelek a tálon). Elosztom bennük a tölteléket, egy kanállal le is nyomkodom, hogy szoros legyen. A tetejét beborítom a maradék levelekkel, ráhajtogatom az esetleg túllógó leveleket is. Óvatosan megint lenyomkodom, majd egy gyors, ügyes mozdulattal tányérra borítom.

 

Tzazikivel tálaltam- nagyon passzolt hozzá.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.