Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Paradicsomos rakott cukkini

2010.08.27

Kedves szomszédunktól kaptuk egy nagy tál finom, húsos szilvaparadicsomot.

Cukkini pedig éppen volt otthon, és valami könnyű vacsorára vágytam, így elkészítettem ezt a receptet, amit pont a napokban nézegettem a GoodFoodban.

Én önálló fogásként ettem, Férjem kapott hozzá egy  grillezett halszeletet is. 

 

Kép

 

Hozzávalók:

1 doboz hámozott, darabolt paradicsomkonzerv (vagy egy nagy bögrényi friss paradicsom, felkockázva)

1 fokhagymagerezd, összezúzva

4-5 paradicsom, felkarikázva

2 kisebb salátacukkini, felkarikázva

1 mozzarella, felkarikázva

só, bors, bazsalikom

olivaolaj

 

A sütőt 200 fokra előmelegítem.

A paradicsomos mártáshoz egy serpenyőben, kevés olivaolajon megfuttatom a zúzott fokhagymát.

Ráöntöm a darabolt paradicsomot, sóval, borssal és friss, apróra vágott bazsalikommal fűszerezem.

Pár percig nagy lángon forralom.

Előveszek egy tűzálló tálat, és beleöntöm a paradicsomszószt. Szépen elterítem, majd tetőcserépszerűen rárakom felváltva a paradicsom- és cukkinikarikákat.

Kép

 

Tetejére tépkedek még kevés bazsalikomot, mehet rá egy csipet só és bors. Lefedem alufóliával és a forró sütőben 20 percig sütöm.

Ekkor leveszem a fóliát, ráteszem a mozzarelladarabokat, és takarás nélkül készre sütöm, ami kb. további 20 percet jelent.

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.